
Rólunk


Dely-Pálinkás Anikó
- csoportos fitness instruktor,
- röplabda edző,
- gyógyító női jóga oktató,
- és testnevelő tanár.
Évek óta foglalkozom gyerekekkel, de bővíteni szerettem volna a sporttal kapcsolatos tevékenységeimet, így a tanítás és edzősködés mellett, felnőtt csoportos edzéseket is elkezdtem tartani. Folyamatos célom a szakmai fejlődés, ezért jelenleg a gyakorlati órák mellett az elméleti sporttudományokkal foglalkozva a doktori disszertációmat írom a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájában.
Óratipusaim közé nem csak az erő- és állóképességfejlesztés tartozik, hanem a Gyógyító Női Jógaterapeuta képzéssel a hátam mögött, női tornát is tartok. Óráimat változatos mozgásformákkal, és eszközökkel tervezem, és órarendemben a hevederes edzés is megtalálható. A felnőtt órákon túl a gyerekek labdás mozgásfejlesztése is megtalálható.
Célom, a motiváció fenntartása a hozzámjáró vendégeknél, hogy a legnehezebb napokban is sikerüljön együtt mozognunk! Légy része Te is egy újonnan kialakuló csapatnak! Várlak szeretettel!
Nagyné Szabó Nóra
2010-ben végeztem a Pécsi Tudományegyetemen, mint gyógytornász-fizioterapeuta. Azóta a Bajai Szent Rókus Kórházban dolgozom, főként járóbetegekkel foglalkozom. Munkába állásom óta tartok kismama tornát a kórházban, mindig is érdekelt ez a terület. Lányom születése óta egyre inkább az anyasággal, a nőket érintő változásokkal, esetleges problémákkal kezdtem foglalkozni. 2019-ben elvégeztem a fitmummy posztnatális tréner képzést, így már a szülés utáni regeneráció és a szétnyílt hasizom kezelése is a tornáim közé került. Az intim tornával kapcsolatos tudásom is folyamatosan gyarapítom. Fontosnak tartom, hogy a nőknek lehetősége legyen ezekkel kapcsolatban a megfelelő információk elérésére, és az alapok megtanulására. Szeretettel várok minden érdeklődőt a tornáimra.

